Ki-kicsoda

Diákjaink

Tanáraink

"Testvér"kapcsolataink

Óvoda

Falunk honlapja

Tesvérvárosunk

Tőlünk indultak

Akikre büszkék vagyunk

Pályázatok


A zeneiskolás tanulók közül először 2004-2005-ben egy kamara-zenekar alakult, melynek tagjai:
Bogdán Éva (tenor), Joó Fanni (tenor), Józsa Emese (trombita), Kerekes Norbert (trombita), Stengl Dóra (klarinét).
Az ő első szereplésük 2005-ben a Juniálison volt.


De szerepeltek 2006-ban a Farsangon is.
Később a kamara-zenekar "Zenekarrá" bővült. Az ő első nyilvános fellépésük 2007. februárjában az iskolai Farsangon volt.
Azóta változó létszámban és tagokkal folyamatosan működik mint "Iskolai Zenekar". Megalakulásuk óta számtalan alkalomal mutatták meg ügyességüket, okoztak örömet hallgatóiknak és arattak megérdemelt sikereket.

A zenekarban eddig valaha játszott tanulóink -- betűrendben:
Amrein Vivien (), Berkes Csilla (klarinét), Bogdán Éva (tenor), Dervár Klaudia (trombita), Deverdics Nikolett (klarinét), Dezse Odett (klarinét), Grunda József (klarinét), Joó Fanni (tenor), Józsa Attila (trombita), Józsa Barbara (ütős), Józsa Emese (trombita), Kálmán Bianka (), Kálmán Laura (klarinét), Kerekes Norbert (trombita), Kerekes Roland (), Kocsis Vivien (klarinét), Kollár Balázs (trombita), Kollár Kornél (tenor), Nok Éva (tenor), Orsós Anna (trombita), Orsós Miklós (bariton), Schiller Patrik (trombita), Schiller Zsófia (trombita), Stengl Dóra (klarinét), Vass Zsanett (trombita)

2010-ben a hetvehelyi Öregtemplomban vették fel első CD-jük zeneszámait. Sajnos a CD kereskedelmi forgalomban nem kapható, reprezentációs céllal készült. Ezen oldal olvasása közben is e lemezről hallható egy zeneszám (Ernőházi polka). Fotók a lemezfelvételről:

Sajnos a zenekar jelenleg nem működik, de reméljük hamarosan ismét kinevelődik egy generáció, amely folytathatja a munkát és újabb csodálatos előadásokkal örvendezteti meg hallgatóságukat!
A fellépéseken készült fotókat mindenki kedvére nézegetheti a Képarhívumban. Néhány életkép a Zenekarról:
2008május
2008június
2009január
2009Ballagás
2009október
2010Farsang
2012Farsang
2013Advent
2014Farsang